A IX. Csárda Túra ismét próbára tette az indulókat. Sokan az utolsó pillanatig mérlegeltek. Kihagyni a már hagyománnyá vált teljesítménytúrát vagy megkockáztatni a szakadó esőben való tekerést.
2011. május elsején nagyon borult idő volt. Lógott az eső lába és a pálya több részén is eleredt az eső. Az égiek gondoskodtak róla, hogy az MTB pálya se porozzon. A nem túl kedvező időjárás ellenére mégis 228-an döntöttek úgy, hogy elindulnak. Ők voltak azok, akik bizonyították, a kerékpározás nem teremsport. Felvállalták az időjárás állította viszontagságokat, de a végén nem bánták meg. A teljesítménytúrázók elégedetten tértek vissza a célba. Kitartásukat emléklappal, kitűzővel és matricával jutalmaztuk.
A Classic útvonalon 133, az MTB pályán 45, a ROAD-on 27 és az EXTREM szakaszon 23 túrázó indult el. Ezzel összesen 11485 kilométert tekertek le a IX. Csárda Túra résztvevői.
Az idei volt az első, hogy elindítottuk az online nevezést és túra célállomását az udvar kapuján kívül helyeztük el. Jövőre a már jubileumi X. Csárda Túrán újabb újdonságokat vezetünk majd be. Nem maradt más hátra, minthogy köszönetet mondjak a stáb minden tagjának és támogatóinknak, akik áldozatos munkájukkal ismét hozzájárultak ennek a jó hangulatú eseménynek a megszervezéséhez.
Benti szervezők
- Vaszily Tímea - CLASSIC távon regisztráció
- Gaál Zoltán - CLASSIC távon regisztráció
- Bujna Ágnes - ROAD, EXTREM távon regisztráció
- Banský Tibor - ROAD, EXTREM távon regisztráció
- Dudás Tibor - MTB távon regisztráció
- Zácsik Anikó - MTB távon regisztráció
- Csiba Zoltán – indítás
- Kunstár Gabriella – célba érkezés
- Kovács Kamill – szlovák konferálás
Kinti szervezők
- Boros Ágnes - ROAD, EXTREM távon frissítőállomás
- Lengyel Zoltán - MTB távon frissítőállomás és fuvarozás
- Lengyel Katalin - MTB távon frissítőállomás
- Haász Erika - MTB távon pecsételés
- Molnár Annamária - MTB távon pecsételés
További segítők
- Bujna Terézia - gulyásfőzés
- Bánsky Tibor – sátor és kofola beszerzése
- Cserepes Erika - plakátok grafikai munkálatai
- Miroslav Hráček – térképek elkészítése a webre
- Poláček Marek – web és online nevezés szerkesztése
- Ancsin Róbert - nyomdai előkészületek
- Sebők András – Csárda Túrás kulacsok és matricák beszerzése
További köszönet illeti a kocsmárosokat, akik a pecsétet nyomták és a túrázókat kiszolgálták.