Csárda túra 2003

A Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület tagjai egy új rendezvénnyel bővítették a Komáromi Napok programajánlatát. Kerékpárosmozgalmat indítottak Komárom és környéke szépségeinek és látnivalóinak megismertetése érdekében Csárda Túra elnevezéssel. Az első ízben megrendezett teljesítmánytúra 53 indulója sikeresen teljesítette a 38 ill. 78 kilométeres távokat. Így a kissé szeles, de szerencsére esőmentes napon Komárom bringásai összesen 2840 kilométert tekertek le, ezzel is bizonyítva, hogy igényt tartanak a kerékpáros turizmusra, ill. a hasonló jellegű rendezvényekre. Az esemény színvolát emelte, hogy a legtávolabbi induló az erdélyi Szatmárnémetiből érkezett, ill. hogy a legfiatalabb 10 és legidősebb 55 esztendős induló is befejezte a túrát. A nagy részvételre való tekintettel jövőre is megrendezésre kerül a Csárda Túra, melynek létrjöttéért külön köszönet jár a Canon szervíznek, a Piko kerékpárüzletnek, a Vitis Borozónak, a Delta Trans-nak, a városi önkormányzatnak, a Szabadidöközpontnak valamint a vendéglősöknek és az elárusítóknak az ellenőrzőpontokon nyújtott nélkülözhetetlen segítségükért.

Helyezettek: 
Classic (38 km)EgyesületIdő
Kubica Ján-1:33
Szabó Péter-1:48
Gérik János-2:06
Junior Classic (38 km)EgyesületIdő
Cséplő Balázs-1:31
Gönczöl Péter-2:13
Jindrich Tovariš-2:17
3 fős csapat Classic (38 km)Iskola, csapatIdő
Bognár Štefan, Bognár Erzsébet, Bognár IstvánBogi Team1:44
Nagy Gábor, Nagy Klára, Sukola AttilaBKÁE Vastagok2:22
Gaál István, Szabó Gabor, Pócs KatalinBKÁE3:34
Extrém (78 km)EgyesületIdő
Norbert HübshŠ.K. PIKO-Komárno2:57
Édes BélaŠ.K. PIKO-Komárno2:57
Édes PéterŠ.K. PIKO-Komárno2:57