Csárda túra 2009

Április 26-án hetedik alkalommal szerveztük meg a már hagyományossá vált Csárda Túrát a Komáromi Napok keretében. A résztvevőket a tavalyi évekhez képest újabb meglepetésekkel vártuk. Bevezettük az öt percenkénti indítást a kapuból, ill. az új EXTREM 115 kilométeres útszakaszt. Persze a legnagyobb népszerűségnek még mindig a legrövidebb CLASSIC 40 kilométeres útvonal örvendett, ezért szervező csapatunk már a délre visszaérkező kerékpárosoknak is kínált programot. Ilyen volt a helyszínen zajló lassúsági és csíkhúzó verseny, amelyre 17-en neveztek be, ill. a lévai fekvőbringások különleges kerékpár bemutatója. A megfáradt túrázókat gulyás és hűtött kofola várta a célban. A délutáni pihenő a 2. számú Jókai Mór cserkészcsapat otthonának udvarában sokaknak jól esett, mivel a városon kívül erős széllel kellett megküzdenie minden kerékpárosnak. A 2009. évben megszervezett Csárda Túrán csupán kettővel volt több induló a tavalyi évhez képest, de a 294 induló továbbra is egy pozitív üzenet felénk, ezért a jövőben újabb meglepetésekre és újdonságokra számíthattok a szervezés terén. Érdekes volt összehasonlítani a letekert kilométerek számát is, ahol csökkenés volt tapasztalható (a tavalyi 16.195 kilométerről az idei 15.465 kilométerre). Ennek oka talán a szeles időben és az újonnan bevezetett közúti közlekedést módosító törvényben is kereshető (sisakviselés). Idén sokkal többen választották a CLASSIC 40-es távot (113 felnőtt, 19 gyerek és 9 három tagú csapat – összesen 159 fő) a ROAD 85-ös távval szemben, amelyen 40-en indultak el. A résztvevők száma az MTB kategóriában stagnálni látszik. 79 felnőtt és 8 gyerek (összesen 87 fő) indult el. A leghosszabb távot (EXTREM 115) 8-an tekerték végig. A kategóriák első 3 helyezettjei ismét oklevelet és ajándékot kaptak elismerésül. A többi teljesítő emléklapot és az idei szürke szegélyű kitűzőt kapta emlékül. A tombolahúzás után nem maradt más hátra, mint köszönetet mondani a stábnak, akik kint és bent sok-sok munkát fektettek az idei Csárda Túrába.

Benti szervezők

  • Csiba Zoltán - MTB távon regisztráció és szervezési munkák
  • Boros Ágnes - MTB távon regisztráció
  • Dudás Tibor - ROAD, EXTREM távon regisztráció és támogatók felhajtása
  • Fencík Veronika - ROAD, EXTREM távon regisztráció
  • Rehák Aurél - CLASSIC távon regisztráció és számítógép beszerzése
  • Vaszily Tímea - CLASSIC távon regisztráció
  • Kovács Sándor – zene és hangosítás
  • Varga Ágnes – indítás és szervezési munkák

Kinti szervezők

  • Lengyel Zoltán - MTB távon frissítőállomás és fuvarozás
  • Zborai Beáta - MTB távon frissítőállomás
  • Lengyel Katalin - MTB távon frissítőállomás
  • Haász Erika - MTB távon pecsételés és oklevél kiírás
  • Horváth Andrea - MTB távon pecsételés
  • Farkas Ádám - MTB távon pecsételés
  • Vég András - pecsételés a pati állomáson
  • Igar István - pecsételés a madari állomáson

További segítők

  • Bujna Terézia - gulyásfőzés
  • Bánsky Tibor - fuvarozás és kofola beszerzése
  • Cserepes Erika - oklevelek és emléklapok grafikai munkálatai
  • Ancsin Róbert - nyomdai előkészületek
  • Kurucz Keve - fuvarozás és számítógép beszerzése
  • Kovács Kamil - kísérőprogramok és támogatás
  • Horváth Pál – MTB távra útjelző táblák
  • Antal József - grafikai munkák
  • Sebők András – Csárda Túrás kulacsok beszerzése

További köszönet illeti a kocsmárosokat, akik a pecsétet nyomták és a túrázókat kiszolgálták.

Helyezettek: 
Classic (40 km)Iskola, csapatMenetidő
Viszlai Igor-1:05
Graszl János-1:05
Ancsin Róbert-1:10
Junior Classic (40 km)Iskola, csapatMenetidő
Marek Ancsin-1:10
Hano Igor ml.-1:30
Szabó Péter-2:11
3 fős CLASSIC (40 km)Iskola, csapatMenetidő
Jan Machaj, Juhász Ladislav, Juhászová IvetaCTK URDA - ŠTÚROVO1:40
Renáta Ancsinová, Marek Ancsin, Martin Ancsin-1:44
Dr. Szabó Tamás, Szabó Hanna, Szabó PéterNEED FOR SPEED1:51
MTB (55 km)Iskola, csapatMenetidő
Miroslav Hráček-2:27
Kovács KamilSK PIKO Komarno2:37
Hübsch Norbert-2:37
Junior MTB (55 km)Iskola, csapatMenetidő
Zichó ViktorKomárom Európa Futóegyesület2:42
Michal Mihalík-3:15
Csevár Gergely-3:28
ROAD (60 km)Iskola, csapatMenetidő
Viszlai Igor-2:35
Graszl JánosTriatlon Club Komárno2:47
Michal Mecár-2:55
EXTREM (90 km)Iskola, csapatMenetidő
Breuer TamásGruppetto4:55
Nagy AdriennGruppetto4:55
Rideg TamásGruppetto4:55